Alapítványunk munkatársának beszéde nagy sikert aratott az autizmus világnapján. A szöveget változtatás nélkül közöljük:
" Tisztelt
szülők, kedves megjelentek!
Ma az autizmus világnapja alkalmából gyűltünk össze a téren és hívtuk
fel a figyelmünket magunkra egy kis sétával.
Az ENSZ 2008-ban nyílvánította április 2-át az autizmus világnapjává.
Ez a lépés igen fontos volt a szervezet részéről, hiszen így most már számunkra
is van egy nap, mikor ráirányíthatjuk az emberek figyelmét az autisták
problémáira.
Első alkalommal tavaly volt lehetőségünk erre Szolnokon. Az időjárás
ugyan nem fogadott a kegyeibe minket, hiszen az évszakhoz képest meglehetősen
hűvös, szeles, esős volt az idő, ám ennek ellenére szép számmal vonultak fel
szülők, érintettek, illetve érdeklődők.
Idén ismét megadatott a lehetőség, hogy megmutassuk, igenis szükség van
az autizmus világnapjára, hiszen a társadalom ugyan egyre jobban viszonyul
hozzánk, sajnos az elfogadottság még mindig gyerekcipőben jár, a nyugati
országokhoz képest messze nem tudja hazánk kimeríteni az autizmussal együtt élő
emberekben a lehetőséget.
Amikor a szülő kihozza a gyermekét a kórházból és rájön, hogy kicsit
másabb van nagyon másabb, mint a többi, akkor elgondolkozik azon, hogy vajon
hogyan tovább? Hogy a feleség tud-e dolgozni, hogy a férj tud-e dolgozni? Hány
embernek kell körülvennie ezt a gyermeket ahhoz, hogy egészségesen élhessen?
Hogy lesz-e aztán bölcsőde, óvoda, iskola, ahova tud járni, ahol megfelelő
ellátást kap?
Egy autista gyermek naponta 24 órás felügyeletet igényel. Ez a szülők
számára rendkívül megterhelő, kimerítő feladat még akkor is, ha van egy olyan
intézmény, ahol a gyermek számára felügyeletet biztosítanak. Ugyanakkor aki
felnevelt egy ilyen gyermeket, elmondhatja magáról, hogy a többi szülőhöz
képest nehezebb feladatot hajtott végre és talán egy csodálatosabb embernek
adott életet, mint egészséges gyermeket nevelő társai. És mennyi szép
pillanatot ad nekünk egy ilyen gyermek! Gondoljunk csak bele, milyen örömteli
volt számunkra az, amikor végre kimondta az első szót! Vagy amikor már végre
nem ugyanazt a vacsorát kéri, hanem szeretne valami újat megkóstolni! Amikor már
kártyák helyett szavakkal is képes kifejezni magát! Amikor már nem egyes szám
3. személyben, hanem egyes szám első személyben beszélt magáról először. Amikor
már nem tiltakozik azon, hogy miért nem a megszokott útvonalon megyünk haza.
És bár sokan – főleg olyan emberek, akik nem érintettek a dologban –
azt gondolják, hogy az iskolás korszak végével befejeződnek a problémák, sajnos
pont fordítva történik, ekkor merülnek fel az igazán fontos kérdések. Gyermekem
képes lesz-e az önálló életre? Ha nem, mekkora fokú segítségre fog szorulni?
Lesz-e olyan lány vagy fiú, aki igazán szeretni fogja őt és elfogadja olyannak,
amilyen? El fogja-e tudni tartani magát? Talál-e majd állást, tudni fog-e
dolgozni valahol? Lesz-e akkora nyugdíja vagy ellátása, amivel gondtalan életet
élhet időskorában?
Az autizmus nem egy betegség, amelyből ki lehet gyógyulni vagy amit ki
lehet nőni. Az autizmus egy kereszt, mely végigkíséri a vele együtt előt egész
élete során. Nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat elé állítja mind a
szülőt, mind a pedagógusokat, mind az olyan szakembereket, akik ilyen
egyénekkel foglalkoznak. Ugyanakkor cserébe olyan gyermekeket, felnőtteket
ismerhetnek meg, akiknek egyéniségük van, akik képesek lehetnek bizonyos
területeken kiemelkedőt alkotni.
Az autizmus megismerésével feltárul egy új világ elénk. Egy olyan
világ, ahol az emberek nem ösztönből cselekednek, hanem mint egy számítógép,
lefuttatnak egy programot magukban cselekvés előtt és ezalapján döntik el, hogy
amit tesznek helyes-e vagy sem és hogy kell tenniük. Ahol az emberek nem vagy
igencsak nehezen értik meg a vicceket és a szófordulatokat, szólásokat,
közmondásokat, hiszen mindent szó szerint értelmeznek. Ahol az emberek sokszor
még a saját szomszédjukat sem ismerik meg arcról, ugyanakkor fejből tudják az
egész város utcahálózatát. Ahol a legtöbb ember számára érdekesebb olvasmány a
telefonkönyv, mint egy kalandregény. Ahol az emberek fociban nem olyan ügyesek,
de sakkban vagy backgammon-ban szinte bárkit megvernek. Ahol az emberek egy verset nem tudnak szóról
szóra megjegyezni, de kisujjból kirázzák a fizika- és matematikaképleteket vagy
simán lejátszanak egy zenét vagy lefestenek egy képet emlékezetből. Ahol az
emberek a számukra érdektelen témákban nem mutatnak érdeklődést, de a számukra
érdekes témáról naphosszat lehet velük beszélgetni és azon belül minden új
dologra nyitottak. Egy olyan meseszerű világ, ahol az emberek
törvénytisztelőek, precízek és megbízhatóak, mindent betartanak, amit kérnek
tőlük és tudják, mi az igazán helyes és mi az, ami nem. Ahol az emberek
memóriája kiváló, toleránsak, nincsenek előítéleteik, és csak azt bántják,
akiktől félnek.
Hogy mennyivel színesebb velük a világ, arra csak néhány példa.
Bizonyára mindnyájan hallgatták Beethoven és Mozart műveit. Ők a komolyzenében
maradandót alkottak. Ha már komolyzene, akkor említhetem Bartók Béla nevét is,
akit külföldön is elismernek. A fizikában egy csomó törvény és felfedezés
nevezhető autista egyénhez: Newton, Tesla és Einstein felfedezése érdeklődésük
és az átlaghoz képest más látásmódjának köszönhető. Pedig eleinte őket
kinevették; bolondnak, őrültnek nevezték, aztán kiderült, hogy mégiscsak nekik
volt igazuk. A ma élők közül Bill Gates talán a legismertebb autista, aki a
Windows operációs rendszernek is köszönhetően többször volt már a világ
legvagyonosabb embere. De említhetném Lionel Messit is, aki többször elnyerte a
FIFA aranylabdáját.
Mi a közös az előbb felsorolt emberekben? Az, hogy a maguk területén
mindnyájan zsenik vagy azok voltak. És ilyenkor jogosan feltehetjük a kérdést
magunkban: az autisták valóban rosszabbak-e, mint az átlagos hétköznapi emberek?
Nos, ha Einsteint is azalapján ítélték volna meg, hogy ő hogyan tudta
(pontosabban nem tudta) bekötni a cipőjét vagy hogy megbukott matematikából,
akkor neki egész életét abban a hitben kellett volna leélnie, hogy ő egy
elesett, rossz tudású, sajnálni való ember. De ő autizmusának is köszönhetően
olyan dolgot tett le az asztalra, ami az ő idejében korszakváltó volt és a
tudomány jelenlegi állásában is fontos szerepet tölt be. Hovatovább nemhogy
Nobel-díjjal jutalmazták, hanem 1999-ben a brit Time folyóirat az évszázad
emberének nevezte.
A fogyatékosság nem egy kétállású kapcsoló, hiszen olyan nincs, hogy
valaki mindenre képes vagy semmire sem képes. Mindnyájan az erősségek és a
gyengeségek egyedi keverékét alkotjuk. Ne feledjük: amit az élet az autizmussal
együtt élőben egyik oldalon elvett, azt a másik oldalon visszaadta."
