Kardos Krisztián beszéde az autizmus világnapján

Alapítványunk munkatársának beszéde nagy sikert aratott az autizmus világnapján. A szöveget változtatás nélkül közöljük:

" Tisztelt szülők, kedves megjelentek!

Ma az autizmus világnapja alkalmából gyűltünk össze a téren és hívtuk fel a figyelmünket magunkra egy kis sétával.

Az ENSZ 2008-ban nyílvánította április 2-át az autizmus világnapjává. Ez a lépés igen fontos volt a szervezet részéről, hiszen így most már számunkra is van egy nap, mikor ráirányíthatjuk az emberek figyelmét az autisták problémáira.

Első alkalommal tavaly volt lehetőségünk erre Szolnokon. Az időjárás ugyan nem fogadott a kegyeibe minket, hiszen az évszakhoz képest meglehetősen hűvös, szeles, esős volt az idő, ám ennek ellenére szép számmal vonultak fel szülők, érintettek, illetve érdeklődők.

Idén ismét megadatott a lehetőség, hogy megmutassuk, igenis szükség van az autizmus világnapjára, hiszen a társadalom ugyan egyre jobban viszonyul hozzánk, sajnos az elfogadottság még mindig gyerekcipőben jár, a nyugati országokhoz képest messze nem tudja hazánk kimeríteni az autizmussal együtt élő emberekben a lehetőséget.

Amikor a szülő kihozza a gyermekét a kórházból és rájön, hogy kicsit másabb van nagyon másabb, mint a többi, akkor elgondolkozik azon, hogy vajon hogyan tovább? Hogy a feleség tud-e dolgozni, hogy a férj tud-e dolgozni? Hány embernek kell körülvennie ezt a gyermeket ahhoz, hogy egészségesen élhessen? Hogy lesz-e aztán bölcsőde, óvoda, iskola, ahova tud járni, ahol megfelelő ellátást kap?

Egy autista gyermek naponta 24 órás felügyeletet igényel. Ez a szülők számára rendkívül megterhelő, kimerítő feladat még akkor is, ha van egy olyan intézmény, ahol a gyermek számára felügyeletet biztosítanak. Ugyanakkor aki felnevelt egy ilyen gyermeket, elmondhatja magáról, hogy a többi szülőhöz képest nehezebb feladatot hajtott végre és talán egy csodálatosabb embernek adott életet, mint egészséges gyermeket nevelő társai. És mennyi szép pillanatot ad nekünk egy ilyen gyermek! Gondoljunk csak bele, milyen örömteli volt számunkra az, amikor végre kimondta az első szót! Vagy amikor már végre nem ugyanazt a vacsorát kéri, hanem szeretne valami újat megkóstolni! Amikor már kártyák helyett szavakkal is képes kifejezni magát! Amikor már nem egyes szám 3. személyben, hanem egyes szám első személyben beszélt magáról először. Amikor már nem tiltakozik azon, hogy miért nem a megszokott útvonalon megyünk haza.

És bár sokan – főleg olyan emberek, akik nem érintettek a dologban – azt gondolják, hogy az iskolás korszak végével befejeződnek a problémák, sajnos pont fordítva történik, ekkor merülnek fel az igazán fontos kérdések. Gyermekem képes lesz-e az önálló életre? Ha nem, mekkora fokú segítségre fog szorulni? Lesz-e olyan lány vagy fiú, aki igazán szeretni fogja őt és elfogadja olyannak, amilyen? El fogja-e tudni tartani magát? Talál-e majd állást, tudni fog-e dolgozni valahol? Lesz-e akkora nyugdíja vagy ellátása, amivel gondtalan életet élhet időskorában?

Az autizmus nem egy betegség, amelyből ki lehet gyógyulni vagy amit ki lehet nőni. Az autizmus egy kereszt, mely végigkíséri a vele együtt előt egész élete során. Nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat elé állítja mind a szülőt, mind a pedagógusokat, mind az olyan szakembereket, akik ilyen egyénekkel foglalkoznak. Ugyanakkor cserébe olyan gyermekeket, felnőtteket ismerhetnek meg, akiknek egyéniségük van, akik képesek lehetnek bizonyos területeken kiemelkedőt alkotni.

Az autizmus megismerésével feltárul egy új világ elénk. Egy olyan világ, ahol az emberek nem ösztönből cselekednek, hanem mint egy számítógép, lefuttatnak egy programot magukban cselekvés előtt és ezalapján döntik el, hogy amit tesznek helyes-e vagy sem és hogy kell tenniük. Ahol az emberek nem vagy igencsak nehezen értik meg a vicceket és a szófordulatokat, szólásokat, közmondásokat, hiszen mindent szó szerint értelmeznek. Ahol az emberek sokszor még a saját szomszédjukat sem ismerik meg arcról, ugyanakkor fejből tudják az egész város utcahálózatát. Ahol a legtöbb ember számára érdekesebb olvasmány a telefonkönyv, mint egy kalandregény. Ahol az emberek fociban nem olyan ügyesek, de sakkban vagy backgammon-ban szinte bárkit megvernek.  Ahol az emberek egy verset nem tudnak szóról szóra megjegyezni, de kisujjból kirázzák a fizika- és matematikaképleteket vagy simán lejátszanak egy zenét vagy lefestenek egy képet emlékezetből. Ahol az emberek a számukra érdektelen témákban nem mutatnak érdeklődést, de a számukra érdekes témáról naphosszat lehet velük beszélgetni és azon belül minden új dologra nyitottak. Egy olyan meseszerű világ, ahol az emberek törvénytisztelőek, precízek és megbízhatóak, mindent betartanak, amit kérnek tőlük és tudják, mi az igazán helyes és mi az, ami nem. Ahol az emberek memóriája kiváló, toleránsak, nincsenek előítéleteik, és csak azt bántják, akiktől félnek.

Hogy mennyivel színesebb velük a világ, arra csak néhány példa. Bizonyára mindnyájan hallgatták Beethoven és Mozart műveit. Ők a komolyzenében maradandót alkottak. Ha már komolyzene, akkor említhetem Bartók Béla nevét is, akit külföldön is elismernek. A fizikában egy csomó törvény és felfedezés nevezhető autista egyénhez: Newton, Tesla és Einstein felfedezése érdeklődésük és az átlaghoz képest más látásmódjának köszönhető. Pedig eleinte őket kinevették; bolondnak, őrültnek nevezték, aztán kiderült, hogy mégiscsak nekik volt igazuk. A ma élők közül Bill Gates talán a legismertebb autista, aki a Windows operációs rendszernek is köszönhetően többször volt már a világ legvagyonosabb embere. De említhetném Lionel Messit is, aki többször elnyerte a FIFA aranylabdáját.

Mi a közös az előbb felsorolt emberekben? Az, hogy a maguk területén mindnyájan zsenik vagy azok voltak. És ilyenkor jogosan feltehetjük a kérdést magunkban: az autisták valóban rosszabbak-e, mint az átlagos hétköznapi emberek? Nos, ha Einsteint is azalapján ítélték volna meg, hogy ő hogyan tudta (pontosabban nem tudta) bekötni a cipőjét vagy hogy megbukott matematikából, akkor neki egész életét abban a hitben kellett volna leélnie, hogy ő egy elesett, rossz tudású, sajnálni való ember. De ő autizmusának is köszönhetően olyan dolgot tett le az asztalra, ami az ő idejében korszakváltó volt és a tudomány jelenlegi állásában is fontos szerepet tölt be. Hovatovább nemhogy Nobel-díjjal jutalmazták, hanem 1999-ben a brit Time folyóirat az évszázad emberének nevezte.

A fogyatékosság nem egy kétállású kapcsoló, hiszen olyan nincs, hogy valaki mindenre képes vagy semmire sem képes. Mindnyájan az erősségek és a gyengeségek egyedi keverékét alkotjuk. Ne feledjük: amit az élet az autizmussal együtt élőben egyik oldalon elvett, azt a másik oldalon visszaadta."